Egy 400/2.8 feltűnő jelenség. Mérete miatt főleg a laikusok, optikai teljesítménye okán pedig a fotósok többségének körében is feltűnést kelt. Mindez persze nem véletlen, a legnagyobb sporteseményeken és Nikon szakmai napokon kívül ritkán futunk össze ezzel a kategóriával. Ha pedig már ott van előttünk, akkor a legtöbben kézbe is szeretnék venni. Az elmúlt négy évben, mióta rendszeresen használom az AF-S NIKKOR 400mm F2.8G ED VR objektívet, tőlem is rengetegen kérték el egy-egy fotó vagy belenézés erejéig. Az első reakció pedig fotósoktól és laikusoktól is szinte minden esetben a “de nehéz” (különböző kötőszavakat használva a de és a nehéz között) volt. Az egyetlen kivételt egy olasz kosárlabdázónő — aki minden bizonnyal jobb erőben van, mint az átlag fotós — jelentette, aki a bemelegítés során kérte el pár percre a szettet. Őt a nagyítás mértéke nyűgözte le.
Persze igaz, ami igaz, tényleg nehéz. Ha a fenti objektívet FTZ II adapterrel egy Nikon Z9-re tesszük, máris 6 kiló felett járunk (4620g + 125g + 1340g = 6085g). Nem lehetetlen vele kézből sem dolgozni, de hosszú távon fárasztó. Egy-egy fontosabb meccs fotózására szívesen használom, de nagyobb tornákon, ahol napi 3-4 mérkőzést kell fotózni, nem szoktam erőltetni. Felmerülhet persze az is, hogy szükség van-e egyáltalán kosárlabda fotózásához ekkora gyújtótávolságra? Nem nélkülözhetetlen, de ha van lehetőségünk használni, akkor a pálya másik végén zajló események fotózása mellett remek portrékat is készíthetünk, ami sokkal változatosabbá teheti a galériánkat.
Az új, Z bajonetthez készült 400/2.8-at (NIKKOR Z 400mm f/2.8 TC VR S) a soproni női kosárlabdai olimpiai selejtezőtorna fotózásához kaptam kölcsön a Nikon Magyarországtól. Azért választottam ezt a tornát, mert jól ismerem a helyszínt, a saját 400/2.8-ammal már sokszor dolgoztam ebben az arénában, ami jó alapot teremtett az összehasonlításra. Elsőként pedig nem juthatott semmi más az eszembe, mint hogy “de *** könnyű”! És ez az, amit nem nagyon lehet írásban vagy képekkel visszaadni, de a különbség valóban megdöbbentő. Ha csak a számokat nézzük, ebben a konfigurációban már csak 4290 grammot kell kézben tartani, hiszen az objektív önmagában már 3 kilogram alatt van (2950g). A saját szettemhez képest ez közel két kilóval (1795 grammal) kevesebb, ami talán nem tűnhet olyan soknak, de a gyakorlatban mindez mégis elképesztő különbség. A kosárlabda fotózásában legtöbbet használt objektív egyértelműen a 70-200/2.8, aminek legújabb verziójánál csak 1,5 kilóval (1510g) nyom többet ez a lencse. Mikor elhoztam az objektívet a Nikon Magyarországtól, az autóban a biztonság kedvéért megnéztem, hogy tényleg a NIKKOR Z 400mm f/2.8 TC VR S van-e a tokban, annyira könnyűnek tűnt az egész. De azóta is mindig rácsodálkozok ahányszor csak felemelem. NAGYON könnyű! És azt még nem is említettem, hogy ebben a 2950 grammban van egy beépített 1,4x-es telekonverter is, ami tovább fokozza a használhatóságot és tovább növeli az ámulatot. Az objektív egyensúlya kitűnő, emiatt talán még könnyebbnek hat, és hosszabb ideig sem okoz gondot stabilan kézben tartani.
Nem kérdés, hogy ennek az objektívnek a legnagyobb előnye a súlya. Emellett a már korábban említett beépített telekonverternek köszönhető sokoldalúsága is rengeteget adhat a használhatósághoz. Még egy dolgot azonban ki kell emelni, mégpedig az élességet. Persze itt nem a laboratóriumban mérhető értékekre gondolok (minden bizonnyal ezen a területen is kiválóan teljesít az objektív), mivel ez nem az én asztalom. A sportfotózás (és a mai trendeknek megfelelő utómunka) esetén ezek a nüanszok kevésbé relevánsak. Sokkal fontosabb, hogy az elmúlt napokban érezhetően több éles képet készítettem, mint a korábbi mérkőzések alkalmával, amikor az F bajonettre készült verziót használtam. Ráadásul a kicsit életlen (éppen nem tűéles, de még használható) képek száma is szinte a nullára redukálódott. Nyilván mindebben a már említett szignifikánsan kisebb súlynak, a megfelelő helyen lévő tömegközéppontnak (és az ezek miatt kevésbé remegő kéznek) is fontos szerepe van, de érzésre a VR rendszer is lényegesen jobban teljesít az összehasonlítás alapjául szolgáló F bajonettes verzióhoz képest.
Összességében egy fantasztikus eszközről van szó, amibe nem igazán tudok belekötni. A munkámhoz minden szempontból tökéletes, kompromisszumok nélkül használható. Számomra azonban a tökéletes technikánál és technológiánál is fontosabb, hogy az eszköz még egy gyakorlott fotós számára is képes élményt nyújtani. A legjobb képek pedig akkor születnek, ha a fotós nem elvégzendő munkaként tekint az adott feladatra, hanem élvezi (is) amit csinál. Ezzel az objektívvel pedig ezen a területen is biztosra mehetünk.