Pár napja Hollandiában jártam, ahol a nemzetközi kosárlabda szövetség számára fotózhattam a FIBA 3x3 World Tour és Women's Series amszterdami állomását. A dolog különlegességét az adta, hogy mindez az Urban Sport Week Amsterdam (USWA) részeként került lebonyolításra, ahol a 3x3-as tornák mellett többek között parkour világbajnokságot és breaktánc versenyeket is rendeztek. De nem hiányoztak a deszkások, BMX-esek, graffitisek sem, ahogy strreetfood vonalon is bőséges volt a kínálat. Mindez remek szervezésben, igazi családi programként megvalósítva.
Sajnos sok időm a többi sportra nem volt, de amikor akadt pár szabad percem, akkor igyekeztem mást is fotózni, hogy valamennyire vissza tudjuk adni az egész esemény hangulatát. A második napon, mikor viszonylag váratlanul ért egy kétórás szünet a programban, gondoltam, hogy még ebéd előtt gyorsan körbeszaladok (szigorúan alulöltözve az időjárást) és csinálok pár képet a helyszínről. Miután a kinti részeket végigjártam, valamilyen látványos esemény reményében gyorsan benéztem még a legtöbb programnak helyet adó gyárcsarnokba is. A bejárat közelében felállított, szabadon használható kosárpalánknál azonban nem jutottam messzebb, ismerős arcokba botlottam.
A betonon épp a bangkoki FIBA 3x3 Champions Cupon negyedik helyet elérő német válogatott két játékosa, Amelie Kröner és Luisa Marie Nufer vívott egy-egy elleni csatát. A meccs tétje valószínűleg az volt, hogy ki szórakozik jobban. Élmény volt látni a két profi játékost, ahogy az arcukról levakarhatatlan mosollyal élvezték a játék minden pillanatát. Természetesen maradtam és fotózni kezdtem őket, így egyértelmű volt, hogy az ebéd ugrott, a megfázás pedig szinte garantált. Nem sokáig bírta a nem létező oldalvonal mellett a Köln csapatának másik két játékosa, Helena Linder és Laura Zolper sem, így már a holland nyílt 3x3-as bajnokságra érkezett teljes csapat pályán volt.
Kicsivel később megérkezett az első kislány is, aki elég bátor volt ahhoz, hogy megkérdezze, beállhat-e? A nagyok pedig hatalmas szeretettel fogadták. Innen kezdve már csak percek kérdése volt, hogy a következőnek csatlakozó fiúval meglegyen a két 3 fős csapat. De nem volt megállás, újabb és újabb gyerekek érkeztek. Nem csak fotózni, de nézni is öröm volt ahogy az egymás számára addig ismeretlen sportolók és nézők spontán kezdenek együtt kosárlabdázni. Ritkán látni hasonlót a profi sportban, de ha valahol, akkor a 3x3-ban megtörténhet. Ezért is különleges ez a sport.
És ha már fotós blogról van szó, azt is leírom, hogy fotós szempontból miért volt érdekes a dolog. Mivel főleg a helyszínt indultam fotózni, a kötelező NIKKOR Z 70-200mm f/2.8 VR S mellett a második vázon egy NIKKOR Z 14-24mm f/2.8 S volt. Ha tudom, hogy hová készülök, akkor szinte biztos, hogy nem ezt a két objektívet választom. A 70-200 a kis hely, a sok ember és a nem túl világos környezet miatt a legtöbb szituációban nem volt nyerő, de a 14-24 egy kimondottan érdekes helyzetbe sodort bele. Olyan közel mentem az eseményekhez, amilyen közelről még sosem fotóztam kosárlabdát. Néha lényegében inkább csak centikre voltam a történésektől, mint méterekre. És bár a kontextus nagyon más, eszembe jutott Robert Capa híres mondata is: “Ha nem elég jók a képeid, nem voltál elég közel” - azt hiszem ezen most nem múlhatott. Érdekes, de mégis élvezetes kihívás volt úgy fotózni, hogy egyrészt ne zavarjam a játékot, másrészt senkinek a sérülését ne kockáztassam (és lehetőség szerint a felszerelés se találkozzon labdával vagy betonnal). Éles helyzetben hasonló nyilván szóba sem jöhet, de ahogy a lányok, úgy én is nagyon élveztem, hogy ez most kizárólag a szórakozásról szólt. Ha nem így lett volna, biztosan nem maradok 25-30 percet egy eldugott pálya mellett, hanem legalább ezen az egy napon elmegyek ebédelni. De fontos tanulság, hogy ha a helyzet megengedi, akkor érdemes új szögeket és a megszokottól eltérő eszközöket is kipróbálni.